Hospitálás
Tanítói diplomám mellé Családi napközi vezetői képesítést is szereztem. Fontosnak érzem a kiemelkedő szakmai színvonalú munka mellett a hasonlóan magas színvonalú pedagógusképzést is. A főiskolán-egyetemen megszerzett elméleti tudás mellé sok-sok évig tart a tapasztalatok begyűjtése, a módszerek kikristályosítása, a megfelelő ismeretanyag összeállítása, önmagunk pedagógiai énjének kialakítása. „Jó pap is holtig tanul”, és én még pap sem vagyok – szoktam mondani, ezért gondolom, hogy nem nyugodhatunk meg abban a tudatban, hogy mindent tudunk, nekünk már nincs hova tovább fejlődnünk, nincs már mit mondani nekünk ebben a témában. Sosem lehet tudni, kiben mikor jelentkezik egy új ötlet, mikor lendít egy nagyot munkánkon valami, vagy valaki, amiről, akiről sosem gondoltuk volna, hogy változást hoz számukra.
Ezért lehetőséget nyújtok egyetemi-főiskolai pedagógus-hallgatóknak, friss diplomás pályakezdőknek, vagy akár gyes-ről visszatérő, új utakat keresgélő pedagógusoknak, szakdolgozatot író főiskolai, egyetemi hallgatóknak, illetve hospitálási lehetőséget, gyakorlati helyet biztosítok.
A hospitálás feltételei a következőek:
A hospitálás mindig előzetes egyeztetés és megbeszélés után jön létre. Ilyenkor rögzítjük, milyen mélységben, hány alkalommal szeretne az illető részt venni a Családi napközi foglalkozásain.
Minimális hospitálási idő 5 alkalom. A foglalkozás után megbeszélés, értékelés is van. Igény szerint és megfelelő számú hospitálás után arra is lehetőség van, hogy aktívan részt vegyen a foglalkozásokon, ez mindig előzetes egyeztetést igényel!
Látogasson el hozzánk, szeretettel várjuk!
Érdeklődni az alábbi telefonszámon:
06-20/439-4896
Szaifné A. Adrienne
Családi Napközi vezetőnél lehet.